Foglalás


A foglalási jelentések alapvető információkat nyújtanak a foglalás számáról és teljes áráról, különféle kritériumok szerint rendezve.

Szűrők

Az első a “Művelet” szűrő annak kiválasztására, hogy mely létesítményeket szeretnénk megjelenteni, vagyis összesíthetőek a szállodai szobákon levők foglalások száma, vagy például a wellness szolgáltatások stb.

A Jelentés típusa és Feloszt szűrő együtt működnek, és többé-kevésbé meghatározzák az X és Y tengelyt a jelentés áttekintéséhez.

Amennyiben ugyanazt a típust választjuk mindkettőnél, úgy egy egyszerű táblázatot kapunk az eredményekkel – például partnerek szerint (honnan érkezett a foglalás: Booking.com, Reservation+, stb.)

Természetesen több jelentés is kombinálható egymással. Például készthető jelentés a partnerekről (ld. fent) a foglalt szobákkal együtt, foglalásonként.

Az eredmény megmutatja melyik partnertől hány szobára érkezett foglalás, illetve mely szobák voltak ezek.
Rengeteg kombináció képezhető le, így érdemes átnézni és megtalálni azt, mely leginkább megfelelőek.

Egységek megjelenítése azt jelenti, hogyan fognak az értékek látszódni a jelentésben. Lehet ez a foglalások száma, a szobaszámla összege, az átlagos napi árak stb.
Szűrhetünk továbbá dátumok, foglalási állapotok, fizetési státuszok, valamint a piaci kódok alapján, amelyeket a foglalásokhoz hozzá lehet rendelni.


Jelentések

A jelentések eredményei általában két különböző módon jeleníthetők meg, oszlopgrafikon, valamint jól áttekinthető táblázat formában.

A jelentések minden esetben exportálhatók PDF vagy XLS formátumban.


Kedvenc szűrők

Hasonlóan a többi jelentéshez, itt is hozzáadhatók a kedvenc szűrők a csillag ikon segítségével.